
Na, elvileg már csak kilencet kell aludni, és érkezik az új Evoken album. Alapvetően nem vagyok az a görcsölős fajta, már ami a favorit bandáim új lemezét illeti, de mivel az elmúlt egy év a - Jajj, kiszállt a billentyűs, ezek szerint szinti nélkül fogják tolni? - jellegű filozofálgatással telt, szép lassan az esztendő legjobban várt albumává avanzsált nálam a Caress of the Void. Az Evoken korábbi műveinek igen fontos részét képezték a billentyűs részek, s ezért tényleg l volt okunk izgulni, hogyan sikerül majd a súlyos funeral doom zenéjüket Dario Derna vagy Denny Hahn hangulatfokozó, sőt sokszor hangulatkeltő szintetizátorjátékát nélkülözve a megszokott minőségben produkálniuk. Aztán meghallgattam párszor a zseniális
In the Depths of R'lyeh-t, amely után bizonyossá vált számomra, hogy bizony minden további nélkül lehet funeral doomot, billentyűs hangszerek nélkül is a legmagasabb szinten játszani. Úgyhogy mostmár az új Evokent csupán önmagáért várom, és semmi kétségem nincsen afelől, hogy a jersey-i srácok megint valami igen komoly dolgot tesznek majd le az asztalra, akár lesz szintetizátor a lemezen, akár nem.