Fagy

Alapvetően nem vagyok túl nagy rajongója az instrumentális számoknak. Legyen akármilyen jó a zene, az esetek döntő többségében nekem akkor is hiányzik mellőle az ének.(hörgés, károgás, disznóröfögés stb.) Szerencsére azonban még a black metal lemezeken is találni olyan remek szerzeményeket, melyek hallgatása közben abszolút nem hiányolom az emberi hangot. Sőt! Jelen esetben persze nem holmi tremolókaros gitárnyűvésre kell gondolni, mint egyes heavy metal albumokon, hanem szinte kizárólag szintetizátorral előadott melankolikus dalokra. Ilyen például a Dissection klasszikus Storm of the Light’s Bane lemezének utolsó darabja, a No Dreams Breed in Breathless Sleep, vagy a Naglfar, Diabolical-ján szereplő A Departure in Solitude. Mindkét dal nagy favoritom, éppen ezért nyugodtabb pillanataimban gyakran előveszem őket, de természetesen a lemezeket egyben hallgatva sem lógnak ki a sorból. Szépség, és mérhetetlen szomorúság. Ez a két, csak látszólag ellentmondásos gondolat keveredik az ember agyában, miközben hallgatja ezeket a nótákat. Aki csak egy kicsit is fogékony a szépre, annak mindenképp érdemes tennie egy próbát ezekkel a dalokkal, teljesen függetlenül attól, hogy szereti -e a black metal zenét, vagy sem. Akinek bejön ez a black metal muzsikusok által játszott nem black metal zene, az füleljen bele az Abyssos She Only Flies at Night-jába, vagy a Dimmu Borgir ősrégi Sorgens Kammer-jébe. Ez utóbbi kettő is majd’ olyan jó, mint az előzőleg említett szerzemények. Ami miatt mégis külön említem őket, az Abyssos dal esetében a számomra kicsit túl gyors tempó, mely talán egy keveset elvesz az egyébként alig több mint egy perces szám értékéből, míg a Dimmu melódia egy leheletnyit hosszabb a kelleténél. (Külön érdekesség, hogy mint utóbb kiderült ez egy Amiga játék zenéjének nyúlása. Haha.) S, ha valaki azt hinné, hogy ilyen zongorajátékra épülő instrumentális darabokkal csak a külföldi bandák élnek, annak ellenpéldaként ott a Sin of Kain zseniális Fields of Sadness-je, melyben cselló támogatja a billentyűt, illetve az Ahriman, Black Clouds nevet viselő száma, amely ugyan kissé más kategória, mint az eddig tárgyaltak, ám nem kevésbe remek, s ebbe még egy kis károgást is sikerült belecsempészni. :)
Hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel ezekkel a nótákkal kapcsolatban, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tele a net, mindenféle homevideokkal, melyeken rajongók játsszák kedvenceik dalait. A tovább mögött a már említett Dissection, illetve Naglfar darab, egy tehetséges leány tolmácsolásában. (Minél többet hallgatom ezeket, annál erősebb bennem az érzés, hogy ezt én is akarom, ám sajnos nem találtam kottákat semerre, hallás alapján leszedni meg nem annyira az én műfajom, úgyhogy ha valakinek esetleg van ezekről a dalokról kottája, az dobjon már meg vele. Köszi.)